Az új prefektus nem kívánja politikai célokra használni az intézményt Takáts D. Ágnes Agnes 2026. 11. 03., k – 10:55 Arad Jelenidő Marius Sulincean november 2-án, hétfőn letette az esküt, és hivatalosan is átvette Arad megye prefektusi tisztségét. Az új prefektus első beszédében hangsúlyozta: nem kívánja politikai célokra használni az intézményt, és pártállástól függetlenül együttműködik a megye polgármestereivel és közintézményeinek vezetőivel. Marius Sulincean november 2-án, hétfőn letette az esküt, és hivatalosan is átvette Arad megye prefektusi tisztségét. Az új prefektus első beszédében hangsúlyozta: nem kívánja politikai célokra használni az intézményt, és pártállástól függetlenül együttműködik a megye polgármestereivel és közintézményeinek vezetőivel. „A politika a pártszékházban zajlik” – jelentette ki beszédében Sulincean, aki jelenleg a PSD Arad megyei szervezetének ügyvezető titkára is. Hangsúlyozta, hogy prefektusként nem fogja politikai célokra felhasználni az intézményt, munkáját pedig kizárólag a polgárok érdekeinek kell vezérelnie.Nyitottságot ígért valamennyi polgármester és intézményvezető felé, politikai hovatartozástól függetlenül. Mint fogalmazott, nem politikai hibakeresésre, hanem a törvények betartására, a közfeladatok teljesítésére és a lakosság problémáinak megoldására kíván összpontosítani.Sulincean elmondta, hogy kiemelt figyelmet fordít a közbiztonságra, a közintézmények hatékony működésére és a helyi közösségek fejlődésének támogatására. Egyúttal szigorúbb számonkérést helyezett kilátásba valamennyi érintett intézmény esetében.A prefektusok beiktatási eseményének alkalmából Marian Neacșu miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter is üzent az újonnan kinevezetteknek: arra kérte őket, hogy személyesen vállaljanak felelősséget feladataik ellátásáért, ne ruházzák át hatásköreiket, és maradéktalanul teljesítsék kötelezettségeiket. Hozzátette, hogy munkájukat fokozottan ellenőrzik, a mulasztásokat pedig azonnali intézkedések követhetik. Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
Az új prefektus nem kívánja politikai célokra használni az intézményt
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/11/03 08:55
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/11/03 08:52
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/11/02 13:58
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/11/02 13:51
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/11/02 13:49
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/11/02 13:39
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/11/02 13:21
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/11/02 10:46
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/11/02 10:43
