Kéregetők Ujj János magdi 2026. 11. 02., h – 15:58 Álláspont Vasárnaponként vagy jelentősebb egyházi ünnepek alkalmával egy kerekesszékben idős koldus ül városunk egyik temploma bejáratánál. Télen és nyáron, fagyban és aszfaltolvasztó hőségben, hóesésben és zivatarban egyaránt. Csak akkor hiányzik, ha valamely betegsége ágyhoz köti. Minden templomba igyekvőnek, vagy csak az éppen arra járónak köszön, udvariasan leveszi sapkáját, abba gyűjti a kapott pénzt. Nekem mindig „Jó egészséget, Tati!” mondattal köszöni meg az adományt. Vasárnaponként vagy jelentősebb egyházi ünnepek alkalmával egy kerekesszékben idős koldus ül városunk egyik temploma bejáratánál. Télen és nyáron, fagyban és aszfaltolvasztó hőségben, hóesésben és zivatarban egyaránt. Csak akkor hiányzik, ha valamely betegsége ágyhoz köti. Minden templomba igyekvőnek, vagy csak az éppen arra járónak köszön, udvariasan leveszi sapkáját, abba gyűjti a kapott pénzt. Nekem mindig „Jó egészséget, Tati!” mondattal köszöni meg az adományt.Elgondolkozom: az 1989-es rendszerváltást követően milyen gyorsan megszaporodtak a kéregetők mifelénk. Városszerte, nem csak a templomok környékén. A jelzőlámpáknál koldusok kisebb-nagyobb csapata rohanta meg a gépkocsikat, előszeretettel kipécézve a külföldi rendszámúakat. Néhányan a szélvédők üvegére vizet locsoltak, s nekiálltak azt mosni. Másik csak a tenyerüket nyújtogatták. A kéregetők között voltak fogyatékos mozgássérültek, voltak terhes fiatalasszonyok, de szép számmal gyerekek is. (A pénzünk devalválódásakor az utóbbiak előszeretettel dobálták egymást a járművezetőktől kapott, az akkor nagyon kis értékű 50 lejesekkel.) Szerencsére azt a divatot is átvészeltük, manapság a jelzőlámpánál olykor-olykor egy-egy újságárus kínálja a különböző helyi sajtótermékeket. Illetve… Újfajta, a vidékünkön korábban ismeretlen kéregetési módot hoztak be a Kárpátokon túlról: a tolakodót. (Arról később, hogy honnan tudom a származási helyet.) A forgatókönyvük szerint az illető többségében fiatal személy az utcán hirtelen eléd lép, elzárja utadat s felszólít: Adj öt lejt! Csak így, tegeződve, agresszív hangnemben, mindjárt az összeget is megszabva. Kérdésedre, hogy mire kell, jön a sztereotip válasz: kenyérre, vagy mert egy napja nem evett, vagy pedig hazautazásra. Van olyan járókelő, aki meglepetésében azonnal „leperkálja” a kért összeget. Nálam ilyen esetben már a hangnem is kiveri a biztosítékot. Mert egy rászoruló tudja, hogy kiszolgáltatott, ezért neki valamilyen módon meg kell alázkodnia. Kérnie kell, nem követelnie. Aki nem azt teszi, annak valószínűleg nincs olyan égetően nagy szüksége az adományra. Többször megpróbálkoztam az illető fiatal kéregetőt rávenni arra, hogy vállaljon munkát, hiszen koránál fogva, meg fizikailag is munkaképes. De mindeddig még egyetlen egy sem kérdezte meg, hol is lehetne jelentkezni munkáért. Hallottam olyan kifogást, hogy csak most jött ki a kórházból. A másik hogy nincsenek papírjai, még személyazonosságija sem. Volt olyan is, aki azt állította, hogy nem tud sem írni, sem olvasni. Az utóbbi mondat „gazdájának” azt feleltem, hogy a lapáthoz nem kell iskolai bizonyítvány. Erre szó nélkül ott hagyott. Visszatérve a kolduló származási helyéhez: szinte valamennyi megkérdezett a Kárpátokon túli települést jelölte meg származási helyéül. Lehet azért, hogy földrajzilag ne lehessen azonosítani? Vagy azért, hogy nagyobb összeget kapjon a hazautazásra?Szóval koldulás. Keresztényi hitemből fakadóan a krisztusi tanításból tudom: segíteni, istápolni kell(ene) a rászorulókat. De a Mindenható vajon rászorulónak, elesettnek számítja-e azt a fiatal munkaképes férfit vagy nőt, aki a mások által becsületes munkával megkeresett jövedelemből, netalán szerény nyugdíjából csalással, becsapással, hazug átveréssel eltulajdonít egy részt? Számomra nem az. Inkább vasárnap kétszer annyit adok az öreg kerekesszékesnek. Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
