László főherceg emlékezete még ma is elevenen él a környékbeli lakosokban babu 2026. 09. 14., h – 17:30 Temes Jelenidő Sokan vettek részt szeptember 12-én azon a megemlékező szentmisén, amelyet az ágyai erdőben álló Szent László-emlékkápolna előtt mutattak be. A kápolnát 130 évvel ezelőtt emelték a császári ház magyar nádori ágához tartozó Habsburg–Lotaringiai László főherceg emlékére. Sokan vettek részt szeptember 12-én azon a megemlékező szentmisén, amelyet az ágyai erdőben álló Szent László-emlékkápolna előtt mutattak be. A kápolnát 130 évvel ezelőtt emelték a császári ház magyar nádori ágához tartozó Habsburg–Lotaringiai László főherceg emlékére. Az akkor 20 éves László főherceg 1895. szeptember 2-án ezen a helyen sebesült meg saját fegyverétől, amely egy vadászat során véletlenül elsült. Néhány nappal a tragikus esemény után a fiatalember egy budapesti kórházban, vérmérgezés következtében elhunyt. Halála után egy évvel a szerencsétlen baleset helyszínén felépítették a Szent László-emlékkápolnát, amelyet Oltványi Pál prépost, akkori kisjenői plébános szentelt fel.Miután a közösség tavaly a Johann Dirschl általános helynök által celebrált szentmise keretében emlékezett László főhercegre születésének 150., halálának 130. évfordulója alkalmából, elkezdődött a kápolna felújítása. Kapor János kisjenői és simonyifalvi plébános koordinálásával belső és külső tatarozási munkálatok kezdődtek, amelyek megáldására szombaton került sor, szintén a Johann Dirschl általános helynök által bemutatott szentmise keretében. A liturgián koncelebrált Máthé Lóránd kisiratosi plébános és Kapor János atya. A liturgián részt vett Deák Bálint Sándor simonyifalvi evangélikus lelkész és Kulcsár Brigitta ágyai református lelkész.A közösség egyúttal a kápolna felépítésének 130. évfordulóját is ünnepelte. „Hálás köszönetemet és elismerésemet fejezem ki”Ezekkel a szavakkal zárta Habsburg–Lotaringiai Mihály főherceg a kisjenői, szintei és ágyai közösséghez intézett levelét, amelyet a megemlékezés és a felújított kápolna megáldása alkalmából írt. A főherceg sajnálattal közölte, hogy meggyengült egészségi állapota miatt nem tudott személyesen részt venni ezen a „felemelő megemlékezésen”, de lélekben itt van azzal a közösséggel, amely őrzi rokona emlékét, és gondoskodik a szerény méretű kápolnáról. A levelet Szabó Hunor olvasta fel román és magyar nyelven.Üzenetében Mihály főherceg a családja számára szép és kedves emlékeket idézett fel a fiatal Lászlóról, akit élettel teli, kíváncsi és tanulni vágyó gyermekként jellemzett:„Szülei, testvérei, nevelői, paptanárai, oktatói mind úgy emlékeztek meg Lászlóról, mint akit mindig hajtott a lelkesedés, a tudásszomj és a személyes megtapasztalás vágya. Fiatalon, élete teljében ragadta el a halál ezt a különleges tehetségekkel megáldott, jószívű, nemes lelkű, hazaszerető ifjút, aki előtt nagy katonai jövő állt. Ezt a kápolnát édesapja, József Károly főherceg építtette ide, a tragédia színhelyére, hogy emlékét őrizzék az árnyas fák és a nyíló virágok az erdő csendes nyugalmában. A szép kis kápolnát barbár kezek többször kifosztották, meggyalázták, de a kedves László főherceg emlékezete még ma is olyan elevenen él a környékbeli lakosokban, az egykori főhercegi birtokon élők leszármazottaiban, hogy időről időre helyrehozzák, gondozzák, a környezetét szépítik. Mindezért egész családom nevében hálás köszönetemet és elismerésemet fejezem ki, és mindnyájuknak hosszú, boldog életet kívánok.”Szintén a fiatal László főherceg emlékére, a család kívánságára készült el 1897-ben a Keresztút is, amelynek stációi a kápolnától az erdei út mentén messzire vezetnek, és amely akkor a környező falvak lakóinak zarándokhelyévé vált. A múlt felidézése a közös jövő építésének szolgálatábanA szentmise és a kápolna felújítási munkálatainak megáldása után Soltész Miklós volt államtitkár és Ciprian Ban polgármester intézett üdvözlő- és köszönő szavakat a közösséghez. Amint azt a plébános elmondotta, a kápolna felújítása Magyarország Kormányának anyagi támogatásával, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével, valamint Ciprian Ban polgármester úr elkötelezett és aktív hozzájárulásával és segítségével valósult meg.– Ha belegondolunk a 130 évvel ezelőtt, amikor felállították ezt a kápolnát, vajon mire gondolhattak László főherceg hozzátartozói, szülei, testvérei, hiszen e tehetséges, mélyen hívő, a környezetét szerető és tisztelő fiatalember életét oly brutálisan és hirtelen vágta el a sors? Lehet, hogy most, halála után 131 évvel, közösen tudjuk bizonyítani katolikusok, reformátusok, ortodox keresztények, evangélikusok, magyarok és románok, hogy az ő áldozata nem volt hiábavaló. Mert az az összefogás, amely most egy szintén húszéves fiatalembernek az összefogásával, biztatásával elindult, egyedülálló. Köszönöm ezt mindannyiuknak. Feladatunk és küldetésünk, hogy békében éljünk. Ezért mondjunk köszönetet László főhercegnek, ennek a közösségnek és mindenkinek, aki szerepet vállalt a kápolna helyreállításában – fogalmazott Soltész Miklós.Ciprian Ban polgármester beszédében hangsúlyozta: – László főherceg vadászbalesete az egész régió közösségét gyászba borította, függetlenül őseink nyelvétől, felekezetétől és nemzeti identitásától. Mindannyian ezzel a történettel nőttünk fel, és a mi kötelességünk marad, hogy megőrizzük a hely történetét, és továbbadjuk azt a jövő nemzedékeinek. Mi több, ez a találkozás helye is itt, az ágyai erdőben lévő kis templomnál, amelyet a főhercegi család építtetett a puskalövés miatt elhunyt, szeretett fiuk emlékére. Így, az ágyai erdőben található katolikus kápolna a pusztulás és a szenvedés emlékezetének helyszínéből mára olyan hellyé vált, amely Szinte község, Kisjenő város és a tágabb környék minden közösségét szolgálja, akik évről évre eljönnek ide, hogy együtt imádkozzanak a békéért, a nyugalomért, a harmóniáért, és hogy továbbvigyék egy olyan tragédia történetét, amely a mai napig élénken él bennünk. A megemlékezés, az imádság és a találkozás helyeVégezetül Szabó Hunor egyetemi hallgató, a kápolna felújításának egyik kezdeményezője és a megemlékezés szervezője szólalt fel. Beszédében kiemelte: ez a nap nemcsak a felújítási munkálatok befejezését jelenti, hanem sokkal inkább egy ígéretet arra, hogy nem hagyják elveszni azt, amit az elődeik rájuk bíztak.– A mai nap nem csupán László főhercegről, és nem csupán erről a kápolnáról szól, és nem is csupán a múltról, hanem rólunk is. Arról, hogy mi mit kezdünk azzal, amit örökségbe kapunk. A kápolnát felújítottuk. Most egy másik feladat áll előttünk: hogy a hagyományt életben tartsuk. Azt kívánom, hogy 130 év múlva is álljon itt ez a kápolna, legyen akkor is valaki, aki eljön ide, legyen, aki elmond egy imát, legyen. aki a gyermekének vagy az unokájának elmeséli László főherceg történetét, és legyen, aki tudja, hogy valamikor 2026-ban is volt egy közösség, amely úgy döntött, hogy nem hagyja elveszni ezt a helyet. Ez a kápolna legyen a megemlékezés, az imádság és a találkozás helye – zárta beszédét Szabó Hunor. Egy új élet reménye a kápolna kertjébenA megemlékezés keretében egy szimbolikus gesztusra is sor került: elültettek egy facsemetét, amely abból a gyertyánból sarjadt, amely alatt a fiatal László főherceg oly szívesen pihent az alcsúti (Magyarország) kastély kertjében, ahol felnőtt és gyermekéveit töltötte. A fiatal fa elültetésében Soltész Miklós, Ciprian Ban polgármester, Kapor János atya és Szabó Hunor működött közre. Így a múlt emlékét nemcsak a kápolna őrzi, hanem egy új élet is, amely a közösség jövőjét és reménységét jelképezi.Mint azt Kapor János plébános elmondotta, az egyetemi hallgató Szabó Hunor jelentős szerepet vállalt az ágyai Szent László-kápolna felújításában és a szeptember 12-i megemlékezés megszervezésében. Nem csupán a facsemetét hozta el Alcsútról, hanem összeállította és megszerkesztette az ünnepség alkalmából kiadott, a szentmise rendjét és történelmi visszapillantást tartalmazó füzetet, két lobogót készíttetett a kápolna számára László főherceg arcmásával és a család címerével, továbbá a kápolna belső falán nagyobb méretű, történelmi adatokat tartalmazó, többnyelvű táblákat helyezett el. – Sok mindenre gondolt, tervezett, szervezett. Ugyanakkor jövőbeni programokat is javasolt: vadásztalálkozót november hónap elején a kápolnánál. Megindító, hogy az elhunyt László főherceg emlékének megőrzését egy vele majdnem egykorú, hozzá hasonlóan lelkes fiatalember karolta fel – fogalmazott a plébános.A megemlékezést testvéri agapé követte, a Székely Attila és Éva családja által készített és felajánlott bográcsossal.A Temesvári Püspökség sajtóirodája Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
László főherceg emlékezete még ma is elevenen él a környékbeli lakosokban
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/09/14 14:30
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/09/14 14:26
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/09/14 14:24
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/09/14 14:23
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/09/14 14:20
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/09/14 14:12
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/09/14 13:55
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/09/14 13:52
