Növekedés vagy összezárás? Chirmiciu András babu 2026. 09. 14., h – 17:26 Hunyad Jelenidő Európa számos kihívással szembesül, biztonsági, politikai és gazdasági téren egyaránt. A nemzetközi nyomás egyre nagyobb, az EU versenyképessége lemarad az USÁ-hoz és Kínához képest, miközben a belső viszályok nem csitulnak. Az egyre aggasztóbb lemaradásra Mario Draghi jelentése hívta fel a figyelmet, a javasolt megoldásokkal azonban nem mindenki ért egyet. Mindezekről Winkler Gyula EP-képviselővel beszélgettünk. Európa számos kihívással szembesül, biztonsági, politikai és gazdasági téren egyaránt. A nemzetközi nyomás egyre nagyobb, az EU versenyképessége lemarad az USÁ-hoz és Kínához képest, miközben a belső viszályok nem csitulnak. Az egyre aggasztóbb lemaradásra Mario Draghi jelentése hívta fel a figyelmet, a javasolt megoldásokkal azonban nem mindenki ért egyet. Mindezekről Winkler Gyula EP-képviselővel beszélgettünk. – Képviselő úr, az Európai Bizottság tavasszal indította el az uniós ipar fellendítését célzó, úgynevezett Made in EU programot. Ez mindenekelőtt a Kínával szembeni óriási kereskedelmi hiányt szándékszik kezelni, Kína évente több, mint 300 milliárd euróval többet exportál az EU-ba, mint amennyit importál, s a különbség fokozatosan növekszik…– Egyre feszültebb a viszony Kínával. Szinte kereskedelmi háborúról beszélhetünk, noha hivatalosan nem említik így. Az olcsó kínai import olyan nyomás jelent, amely kiszorítja az EU-s piacról az európai termelőket, ami dezindusztrializációhoz vezet. Az európai ipar képtelen versenybe szállni Kínával. Nap mint nap látjuk, hogy gyárak és egyéb termelőegységek zárnak be az EU-ban, mert nem képesek a kínaiakkal versenyezni. Az ipargyorsító uniós kezdeményezés elsődleges célja az európai ipar védelme. Előbb a hanyatlást kell lassítani, majd megállítani, szerencsés helyzetben megfordítani a tendenciát. A feldolgozó iparban például a jelenlegi 14%-ról 20%-ra emelné az EU-s vállalatok részesedését. A zöld átállásból például Kína profitál leginkább, hiszen a napelemek, tárolóeszközök vagy az elektromos gépkocsik nagy részét Kínában gyártják. Ezek milliárdos tételek. A Made in EU program célja, hogy a közbeszerzéseknél legyen bizonyos európai arány, hogy az európai ipar is talpra tudjon állni és ugyanakkor csökkenjen a Kínától való függősség. – Nem tolódik el ezzel az EU a protekcionizmus irányába?– A világ egyértelműen ebbe az irányba halad, Európa viszont kitart a globalizáció mellett, mivel gazdaságilag előnyösebb, legalábbis a fogyasztók számára. Ott van a keserű történelmi tapasztalat, amikor az első világháború után az európai nemzetállamok protekcionista gazdaság-politikát folytattak és ennek tragikus vége lett. Az ipargyorsító program célja nem annyira a külső konkurencia kizárása, mintsem új lehetőségek teremtése az uniós termelőknek. Amolyan piac-kreáló eszköz. Közbeszerzésekre például milliárdokat költenek az EU tagországaiban, nem mindegy, hogy ennek oroszlánrésze az uniós termelőkhöz jut, vagy sem. Az egyéni fogyasztók pedig továbbra is szabadon választhatnak, mit vásárolnak. – Két évvel ezelőtt, 2024 szeptemberében készült el a Draghi-jelentés, melyben az EU központi bankjának korábbi elnöke (és korábbi olasz kormányfő) az EU technológiai lemaradását, a túlszabályozást és az ideológiai alapú döntéseket kritizálja, azokat tartja a lemaradás alapvető okainak. Hogyan viszonyulnak Brüsszelben a Draghi-jelentéshez, és mit fogadtak el az abban megfogalmazott javaslatokból?– A Draghi-jelentés elkészítését eleve az Európai Bizottság rendelte meg, s az ipargyorsító program is annak javaslatai alapján indult be. Mondhatni, hogy a javaslatok 25–35 százaléka valósult meg. A bürokrácia csökkentését és a gyorsabb döntéshozatalt azonban nem olyan könnyű gyakorlatba ültetni, noha az utóbbi évek változásai nyomán nyilvánvaló, hogy gyorsan kell reagálni a nemzetközi helyzet változására, egyszerűen nincs idő hosszú döntési folyamatokra. A tagországok hozzáállása viszont eltérő, a jelentés javaslatainak megvalósításához pénzre, sok pénzre lenne szükség, amit az EU közös hitelből fedezne. Az északi és nyugati országok azonban vonakodnak a közös eladósodástól, a déliek és a keletiek viszont többnyire támogatják. Kelet-európai szemszögből viszont mások a fenntartások Draghi erősen központosító, bajnok-termelő hozzáállásával. Draghi szándéka szerint az EU a nagy európai vállalatokat karolná fel, hogy versenyezhessenek az amerikai és kínai óriásokkal. Csakhogy ezek a nagy európai konszernek mind Nyugaton vannak. A kohézióról viszont szó sem esik, holott ez nemcsak Kelet-Európa érdeke, hanem az EU alapja. Hol lesznek az üzleti szféra, adminisztráció és egyetemek együttműködésével létrehozandó fejlesztési kluszterek? Ezek nem klasszikus ipari parkok, hanem sokkal többek azoknál: innovációs központok. S ki dönt ezekről? Brüsszel, vagy az országos fővárosok? Mert ha azok döntenek, nem biztos, hogy Erdély jól járna. Nekünk az az érdekünk, hogy alacsonyabb szintre helyezzék a döntést. Erdély például nem tud versenyezni Bajorországgal, amely több nagy ipari konszern (pl. Siemens, BMW) székhelye. Draghi bajnokképző elképzelése például ez utóbbit karolná fel, Erdély viszont kevés hasznát venné. Amúgy Mario Draghi idén májusban jött el – az én meghívásomra is – Temesvárra, ez volt élete első utazása a volt szocialista országokban!Draghi amúgy elégedetlen az EU lassúságával, most augusztusban alakította meg a Rajna-csoportot, főleg a nyugat-európai üzleti szféra meghatározó vezetőivel, hogy majd azok nyomást gyakorolnak Brüsszelben az európai versenyképesség fellendítésére, mindenekelőtt a nagy konszernek révén. – Bonyolult kérdés, mindkét szemlélet indokolt.– Lényegében az Európai Egyesült Államok kérdése, annak a szemléletnek a megnyilvánulása, mely szerint az európai országok egymagukban túl kicsik, hogy beleszólhassanak a világméretű kérdésekbe, a nagy és egységes EU viszont igen, ezért lenne szükséges a fokozott integráció és a döntéshozatal központosítása. – Apropó EU-s nagyság. Az uniós bővítés szintén tüskés kérdés, e téren is jelentősek a nézeteltérések.– A nagy bővítési hullám leállt, ma már kevésbé támogatják új tagok felvételét, mint a kétezres években, amikor a kelet-európai országok csatlakoztak, beleértve Romániát is. A Lisszaboni Szerződés szerint új ország csatlakozása érdemalapú folyamat, minden várakozó országnak teljesíteni kell bizonyos feltételeket. A nyugat-balkáni országok például már évek óta várakoznak és döcögősen haladnak a tárgyalások, de csak Montenegró, esetleg Albánia esélyes a csatlakozásra. Szerbia esetén az is kérdéses, hogy a lakosság támogatná népszavazáson a csatlakozást. Másrészt ott van Törökország, amely hivatalosan csatlakozási-folyamatban van, de a tárgyalások már évek óta leálltak, és sem a törökök, sem Brüsszel nem gondol azok újraindítására. Brüsszelben sokan kész ténynek veszik, hogy Törökország sosem lesz EU-s tag és le kellene zárni a csatlakozási folyamatot. Moldova és Ukrajna nagyon szorgalmazzák a csatlakozási folyamat felgyorsítását. Az EU és a tagországok részéről is konzekvenciára lenne szükség, Montenegró és Albánia, sőt Moldova csatlakozása is jelzésértékű lenne a többi várakozó számára is, hogy az EU nem zárja el kapuit. Mindhárom kicsi ország, felkarolásuk nem jelentene nagy gondot az EU-nak. Ellenben Ukrajna nagy ország, mezőgazdasági nagyhatalom. Esetleges felvétele felborítaná az EU agrárpolitikáját. Ráadásul az ország háborúban áll, ami szintén komoly probléma, noha Ciprus területének nagyobb része áll idegen (török) katonai megszállás alatt. Ráadásul a nyugatiak közül sokan az EU belső reformját helyeznék előnybe, hiszen már most, 27 tagországgal is nehéz a döntéshozatal. Még több taggal nyilván nehezebb lenne megreformálni az uniót. Tehát nagyon összetett kérdés. Hozzászólások Szupercím: Európa szerteágazó kihívások előtt Sliderban megjelenés: Be Slider képe:
