A múlt hangjai

A múlt hangjai Agnes 2026. 11. 04., sze – 09:42 Arad Kultúra A szépen felújított kultúrotthonban a fal mellett asztalok sorakoztak, ahol régi fényképek, levelek, újságcikkek és régi hangszerek voltak kiállítva. Október 31-én, szombaton A múlt hangjai címmel zeneszóval hívogatta előadásra a vendégeket a zerindi fúvószenekar. A szépen felújított kultúrotthonban a fal mellett asztalok sorakoztak, ahol régi fényképek, levelek, újságcikkek és régi hangszerek voltak kiállítva. Az előadás megkezdése előtt a közönség nosztalgiázhatott, emlékeket idézhetett fel, szokásokat, hagyományokat, mint például a sorozást. Mindig a zerindi malomkanyarnál várták a regrutákat muzsikaszóval, ahol a család szalagos kalapot tett a regruta fejére, és zenei kísérettel mentek az ünneplés színhelyére. Mindenkinek bevillant valami szép emlék a régi fotók láttán.Amikor megtelt az Olosz Lajos Művelődési Ház terme, öt órakor a fúvószenekar zeneszóval bevonult, és megállt a színpad előtt. A nézők vastapssal fogadták őket.Hízó Ildikó köszöntötte a közönséget, és elmondta, hogy az ötletgazda id. Pap Sándor, aki maga is tagja a zerindi fúvószenekarnak, és szívügyének tekinti a régi és új zenészek megbecsülését.Simándi Sándor polgármester is köszöntötte a közönséget, kifejezve köszönetét mindazoknak, akik részt vettek a műsor szervezésében, megvalósulásában.Lőrincz Lóránd Péter református lelkész igei bevezetője következett, majd Mészár Eszter szívhez szóló szavalása.Id. Pap Sándor a szívügyének tekinti, hogy a citerazene ne menjen feledésbe, ezért betanított hat iskolás gyermeket – Dobrai Dávid, Mészár Csenge, Szőllősi Fanni, Lőrincz Rita, Mészár Gerda és Kátai Zselyke –, akik szépen pengették a citerákat. A fiatal citerások előadása után csatlakozott hozzájuk a Tabajdi Károly Általános Iskola alsó tagozatos diákjaiból álló Rozmaring kórus. A kórust betanította Kasza Rita és ifj. Csáky Apollónia. Utánuk következett az Idősek Nappali Központjának a dalárdája, előadásukban sorozási és katonadalokat hallhatott a közönség. A műsor egy közös énekléssel zárult a dalárda tagjai és az iskola felső tagozatos diákjaiból álló énekkar közösen elénekelték a Halló magyar című számot.Végezetül a fiatalok finom pogácsával, kaláccsal és üdítővel kínálták a jelenlévőket.  Ifj. Pap Sándor és Romuna Lajos elfoglalták helyüket a hangszerek mellett és nótázás következett zenei kísérettel.A múlt hangjai című műsor sikerét a felújított Olosz Lajos Művelődési Ház zsúfolásig telt terme bizonyította.Szőllősi Julianna, Nagyzerind  Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki


Citește articolul complet pe Nyugati Jelen Arad

Alte știri din Nyugati Jelen Arad