Több ezren csodálták meg a halhatatlan katonákat Takáts D. Ágnes babu 2025. 03. 19., sze – 12:15 Arad Kultúra A megyei múzeum egyik legnagyobb sikere lett az Agyaghadsereg – Az első kínai császár halhatatlan őrei című nemzetközi kiállítás, amelyet már több mint 5000 látogató tekintett meg tavaly november közepe óta. Az Arad Megyei Tanács anyagi támogatásával, a Szegedi Móra Ferenc Múzeummal együttműködve megnyitott egyedülálló tárlat április 5-ig még látogatható a Kultúrpalotában. A megyei múzeum egyik legnagyobb sikere lett az Agyaghadsereg – Az első kínai császár halhatatlan őrei című nemzetközi kiállítás, amelyet már több mint 5000 látogató tekintett meg tavaly november közepe óta. Az Arad Megyei Tanács anyagi támogatásával, a Szegedi Móra Ferenc Múzeummal együttműködve megnyitott egyedülálló tárlat április 5-ig még látogatható a Kultúrpalotában.A kiállítás középpontjában 45, az eredetivel teljesen megegyező terrakotta katona áll, amelyeket Kínából hoztak el Aradra. Az agyagszobrok mérete, súlya és anyaga is azonos a több mint 2200 éves eredeti leletekével. A katonák mellett a lovasság egyes elemei is láthatók.„A látogatók, legyenek gyerekek vagy felnőttek, egyaránt lenyűgözve figyelték a kiállított szobrokat. Örülünk, hogy ekkora érdeklődés övezi ezt a különleges tárlatot” – mondta Bogdan Blaga, a múzeum igazgatóhelyettese.A terrakotta hadsereget 1974-ben fedezték fel az első kínai császár, Csin Si Huang (Kr. e. 259 – Kr. e. 210) sírja mellett. Azóta a világ egyik legjelentősebb régészeti leleteként tartják számon, és gyakran a világ nyolcadik csodájaként emlegetik.A kiállítás tehát április 5-ig tekinthető meg a Kultúrpalotában található kiállítótérben (bejárat a George Enescu tér felől), a belépőjegy ára felnőtteknek 11 lej, gyerekeknek 2 lej, míg diákcsoportok számára csupán 1 lej. Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/03/19 09:18
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/03/19 09:18
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/03/19 09:16
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/03/19 07:52
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/03/19 07:48
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/03/18 15:24
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/03/18 14:53
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/03/18 13:12
