Szőcs János, az utolsó aradi írógépjavító Balta János babu 2025. 02. 20., cs – 12:41 Arad Jelenidő Szőcs János 1940 júliusában, éppen Anna-napon született Aradon. Az édesapja férfiszabó kisiparosként kereste a család kenyerét, a Szent László utcában működött a szabóműhelye, miközben az édesanyja ellátta a négyszemélyes családot. Szőcs János 1940 júliusában, éppen Anna-napon született Aradon. Az édesapja férfiszabó kisiparosként kereste a család kenyerét, a Szent László utcában működött a szabóműhelye, miközben az édesanyja ellátta a négyszemélyes családot. A bátyja, László 1933-ban született, érettségi oklevelet szerzett, kétszer felvételizett az állatorvosi egyetemre, ahonnan kétszer is eltanácsolták, mert az apja kisiparosként a kizsákmányoló osztályhoz tartozott. Utána a postán, majd az óragyárban dolgozott a nyugdíjazásáig. János az elemi iskolát a Katolikus Gimnáziumban kezdte 1944-ben, 1948-ban történt az államosítás, ezért minden gyermeknek abba az iskolába kellett járnia, amelyik a lakókerületében működött, így a Kossuth utcai iskolába került. Kedvenc tanára Láng István volt, aki földrajzot és éneket tanított. Mivel Jánosnak pocsék énekhangja volt, azt mondta neki: a kórusban soha ne énekeljen, hanem csak tátogjon! A IV–VII. osztályban sokat szenvedett, mert az apja kisiparosként dolgozott, ráadásul segédet, inast is alkalmazott, ezért kizsákmányolónak számított. Amikor egyik nap hazaért az iskolából, a táskáját az asztal alá dobta, mondván: azt onnan soha többé ki nem veszi. 1952-ben, sok más kisiparossal együtt, az édesapja is visszaadta az iparengedélyét. Reggel elment a városházára beadni és csak este ért haza. Meg is kérdezte a felesége: Hol volt mostanáig? Több mint fél napig sorban állt, hogy más kisiparosokkal együtt, beadhassák a működési engedélyüket, mert mindannyian tönkre mentek. 1952. január elsejétől Aradon fokozatosan megszűnt a kisipar, ezért az apját egy ismerős közbenjárására a textilgyár fonodájában alkalmazták szakképzetlen gépolajozó állásban. 1954-ben az édesapja trombózist kapott, utána nyugdíjazták. Amikor az orvos megtudta, hogy csupán néhány évet dolgozott a gyárban, kijelentette: ennyi munkaidővel nem lehet nyugdíjba vonulni. Elment hát a poliklinikára, ahol 18 évig fizette az egészségügyi hozzájárulást, és amint a nyilvántartásból kiderült, mégis nyugdíjba vonulhatott, minimális nyugdíjjal, amiből nem lehetett megélni. Nem volt más választása, otthon varrogatott, a régi kliensei ott is megkeresték, csakhogy befújták a fináncoknál. Azok a helyszínre érkeztek, kiszámították, hogy 300 lej adótartozása van, és mivel nem tudta kifizetni, más nem lévén, elvitték a ruháit. Csak ezt tehették, mert a törvény szerint, bútort nem vihettek el, de sem tévéjük, sem rádiójuk nem volt. Hogy mi történt a ruháival, soha nem tudták meg, mert miután kifizette az adóhátralékát nem ment értük. Munkakezdés 14 évesenJános 14 éves korában, 1953. augusztus 12-én beállt dolgozni a Precizia Kisipari Szövetkezetbe. Bár nem lett volna szabad ilyen fiatalon, de mégis alkalmazták. Az első időben a szövetkezeten belül küldözgették, ahova szükséges volt valamit elvinni, majd Kohn László mester azt mondta: Fiam, elküldelek az írógépesekhez szakmát tanulni. Ott hat hónapig, ameddig inas volt, havonta 180 lejt keresett. Annyi pénzből a munkahelyén kapott pontrendszer alapján cipőt, ruhaneműt lehetett vásárolni. Miután lejárt a féléves próbaidő, az írógépjavító műhelyben alkalmazták, ahol nem csupán javították az írógépeket, hanem bizonyos alkatrészeit el is tudták készíteni. Köztük a szükséges betűket is, amelyeket nem csak Aradon, hanem az egész országban igényelték. A betűket golyóspréssel állították elő, ami egy függőlegesen elhelyezett méretes csavarból állt, aminek a lefelé történt erőteljes mozgását, a felső végére keresztformában rögzített hajtókarnak a két végén volt jókora vasgolyó adta meg. A jelzett kart alaposan jobbra lendítve, az alsó végére szerelt kalapáccsal nagy erővel csapott le az üllőn elhelyezett sablonra. A prés maximális teljesítménye 6 tonna volt, tehát nagyon komoly erőt lehetett kifejteni kézi meglendítéssel is. Családalapítás1964-ben megismerkedett a leendő feleségével, Gáll Ilonával, akivel megesküdött, ő is a Precizia Kisipari Szövetkezetben bedolgozóként, játékpisztolyok összeszerelésén dolgozott, amiben János sokat segített. Ezzel a munkával nagyjából annyi pénzt lehetett keresni, mintha bejárt volna dolgozni, de csak úgy tudta összeszerelni a mintegy 15 alkatrészből összetevődő játékpisztolyok elvárt mennyiségét, ha a munkába a férje is rendszeresen besegített. János manapság is őrzi a játékpisztolyok összeállításához szükséges szerszámokat. 1968-ban megszületett a gyermekük, Szőcs Gábor, aki Czeglédi Ferencnél elektronikát tanult, majd a postánál távközlési elektrotechnikus beosztásban helyezkedett el, s mintegy 25 évig dolgozott a telefonosoknál. Utána a Vízműveknél folytatta pályafutását, közben megszületett az egyetlen unoka, Karina is, aki jelenleg Dániában él és dolgozik egy nagy gyárban. A rendszerváltás sem hozott túl sok újdonságot János életébe és munkájába, hiszen folyamatosan az írógépeket javította mindaddig, ameddig meg nem jelentek a számítógépek, amelyek nem csak az adminisztrációban, hanem az újságírásban is hamar elterjedtek. Amikor szükséges volt, írógépalkatrészeket is elő tudott állítani. A műhelyben letöltött 37 évi munka után nyugdíjba vonult. A rendszerváltás után nehezen változott az életük, hiszen amikor összeházasodtak, nem volt lakásuk, de mivel a Kommunista Párt irodáiban is karban tartotta, javította az írógépeket, ismerték, ezért be akarták szervezni, János azonban nem óhajtott belépni, amit nem mondhatott meg nyíltan, ezért azt folyton halogatta. Ha lehajol, köhögés ingerli, dagadnak a lábaiKözben János észrevette: ha lehajolt, elkezdett köhögni, ezért beutalták a kórházba vagy két hétre, de nem találták meg a pontos baját. Közben a lábában is trombózis keletkezett, ezért 56 éves korában nyugdíjazták. Ami a szívét illeti, ha lehajol manapság, 85 éves korában is, gyötri a köhögés, dagadnak a lábai, de más betegségre nem panaszkodhat. Mivel amolyan ezermester hírnévnek örvend, mindenfajta apróbb javítási, szerelési munkálatért megkeresik az ismerősei. Ugyanakkor a színház közelében lévő fordítóiroda főnöknője, Monica asszony is, akit még a múlt rezsimből ismer, ha gond van az írógépük valamelyikével, rendszeresen elhívja megjavítani. Manapság Aradon már csak ők dolgoznak írógéppel, noha valamikor a megyeközpontban működött minden szerkesztőségbe bejáratos volt, hiszen mindenhova Jánost hívták az íróképeket megjavítani, karbantartani. A német, cseh, esetleg amerikai gyártmányú írógépekhez Aradon senki nem értett olyan alaposan, mint Szőcs János. Szerinte az akkori írógépek kiváló minőségűek voltak, azokat csupán olajozni, egyes alkatrészeit csiszolni volt szükséges. A törvényszékre is járt írógépet javítani, karban tartani, de ott nem tudtak a munkájáért hivatalosan fizetni, ezért titokban bedobtak a táskájába annyi pénzt, amennyit jónak láttak. Egy alkalommal a törvényszéki elnök behívta az irodájába, és megkérdezte: mennyit fizetnek a lányok a munkájáért? Erre azt válaszolta: Annyit fizetnek, amennyit jónak látnak, én azzal elégedett vagyok. Válaszára az elnök helyeslőn bólogatott. Szőcs János 85 éves korában is folyamatosan mosolyog, rendszeresen barkácsol valamit, és csak azért fohászkodik, hogy a jelzett kellemetlenségek (köhögés, lábdagadás) még sokáig gyötörjék. Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
