Szoboszlai Dominik megfelel a csapat és az edző igényeinek babu 2024. 10. 10., cs – 16:35 Sport A OneFootball nevű oldal korábban többször kritizálta már Szoboszlait és még idén is azt állította, hogy a magyar futballista túl körülményes erre a posztra. Véleményük mostanra azonban megváltozott. A OneFootball nevű oldal korábban többször kritizálta már Szoboszlait és még idén is azt állította, hogy a magyar futballista túl körülményes erre a posztra. Véleményük mostanra azonban megváltozott.„A Liverpool saját verziót alkotott az úgynevezett 10-es szerepkörből, és Szoboszlai gyorsan alkalmazkodik ehhez a pozícióhoz, ami sokkal inkább megfelel a csapat és az edző igényeinek, mint a szurkolók vágyainak. A tökéletes egyensúlya a labdával progresszív és intelligensen építkező, és a labda nélkül fegyelmezetten dolgozó játékosnak” – írja a cikk szerzője.A OneFootball szerint a Liverpool rajongóinak nincs igazuk, amikor ebben a rendszerben kritizálják Szoboszlai játékát. „Méltánytalannak és indokolatlannak tartom a szurkolók bizonyos csoportjainak Szoboszlai Dominik felé irányuló kritikáit.”A gólszerzésben egyelőre kétségtelenül nem jeleskedik Szoboszlai – eddigi szezonbeli 9 tétmeccsén egy gól és három gólpassz a mérlege a Liverpoolban… Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/10/10 13:34
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/10/10 13:33
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/10/10 13:08
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/10/09 14:52
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/10/09 14:51
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/10/09 14:49
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/10/09 14:41
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/10/09 14:27
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/10/09 14:22
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/10/09 14:22
