Peregtek az emlékek babu 2024. 09. 25., sze – 16:12 Arad Jelenidő Szeptember 21-én, szombaton ünnepelték az 52. érettségi találkozójukat az 1972-ben végzett, egykori 3-as Líceum magyar tagozatos diákjai, akik a Csiky Gergely Főgimnázium udvarán gyülekeztek, majd bevonultak egy tanterembe az osztályfőnöki órára. Szeptember 21-én, szombaton ünnepelték az 52. érettségi találkozójukat az 1972-ben végzett, egykori 3-as Líceum magyar tagozatos diákjai, akik a Csiky Gergely Főgimnázium udvarán gyülekeztek, majd bevonultak egy tanterembe az osztályfőnöki órára. A szervezők köszöntését kövezően, néma főhajtással emlékeztek meg elhunyt tanáraikról és diáktársaikról. A névsorolvasás során mindenki beszámolt az elmúlt év eseményeiről, unokákról, családról és természetesen, peregtek az emlékek, ki-ki elmondta hogyan emlékszik arra, ami a suliban történt. Mivel már itt az ősz, vége a szép, forró nyárnak, a szervezők részéről elhangzott két gyönyörű vers a nyár elmúlásáról Kányádi Sándortól az Elment a nyár, Wass Alberttől A nyár ment az erdőn át című költemény. Meglepetésre, az osztályba bejött Spier Tünde, a Főgimnázium igazgatónője, aki köszöntötte a jelenlévőket, további jó egészséget kívánva, hogy még sokáig találkozhassanak. Az iskola lépcsőin csoportkép is készült, majd elénekelték a Gaudeamus igitur és a Ballag már a véndiák dalokat. Az iskolából átvonultak a Jelen Házba, Aradszky László közismert dalát énekelve, a Nem csak a húszéveseké a világ kezdetűt. A Jelen Házban finom ebéd várta őket, közben jó hangulatban társalogtak. Megegyeztek, hogy együtt lenni jó, mindenki jól érezte magát, ezért elhatározták, hogy jövőre is újra találkoznak.Kinda Julianna és Jankó András szervezők Hozzászólások Szupercím: 52. érettségi találkozó Aradon Sliderban megjelenés: Ki
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/25 12:50
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/25 12:48
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/24 16:39
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/24 16:38
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/24 16:37
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/24 16:37
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/24 16:27
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/24 16:26
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/24 16:22
