Néptáncszínházi előadások kicsiknek és nagyoknak az Aradi Kamaraszínház műsorán Agnes 2026. 11. 02., h – 11:29 Arad Kultúra November 10-én, kedden két néptáncszínházi előadással érkezik Aradra a nyárádszeredai Bekecs Táncszínház. November 10-én, kedden két néptáncszínházi előadással érkezik Aradra a nyárádszeredai Bekecs Táncszínház. Délben, 12.30 órakor a nagyszínházban a Szép új világ című produkció a gyerekek nyelvén, a tánc és a színház eszközeivel emlékeztet arra, hogy a világunk olyan, ahogy egymással bánunk. Az előadáson az aradi Csiky Gergely Főgimnázium diákjai vesznek részt. Este hét órakor az Aradi Kamaraszínház nagyszínházi bérletes nézőit várják a nagyszínházba az Angyalcsinálók, avagy a tiszazugi méregkeverő asszonyok története című dokumentarista néptáncszínházi előadásra, amelyben az 1920-30-as években Nagyréven és környékén történt gyilkosságok sötét titkai elevenednek fel a néptánc nyelvén. Mindkét előadás rendező-koreográfusa Györfi Csaba. Szép új világ – táncszínházi elmélkedés egy jobb világról, nem csak gyerekeknek –November 10-én, kedden 12.30 órakor a nagyszínház termében a Bekecs Táncszínház Szép új világ című táncszínházi előadása egy különleges mese segítségével hívja közös gondolkodásra a kicsiket és nagyokat. Bumburnyákot, az Idill bolygó kis manóját száműzték a Földre, ahol három jó cselekedettel kell kiérdemelnie a hazatérést családjához. Küldetése azonban váratlan fordulatot vesz, amikor rájön, hogy még sok dolga van az emberekkel, segítenie kell nekik megérteni, mekkora felelősségük van abban, hogy ne tékozolják el a természet kincseit. Milyen világot hagyunk a gyermekeinkre? Mit tehetünk ma azért, hogy szebb legyen a holnapunk? Ezeket a kérdéseket járja körbe közelebbről az előadás, amely játékosan, a gyermekek nyelvén beszél a környezettudatosságról, a korunkat jellemző elidegenedésről, a pazarlásról, a nemtörődömségről és arról, hogyan tehetjük együtt szebbé a világot. A tánc, a színház és a mese eszközeivel tart tükröt elénk, hogy belenézve meglássuk egy szép új világ körvonalait. Angyalcsinálók, avagy a tiszazugi méregkeverő asszonyok történeteAz Angyalcsinálók egy igaz történeten alapuló néptáncszínházi előadás, amely a 20. század eleji tiszazugi térség sötét titkait mutatja be. A darab a szegénység és a nők elnyomottsága ellen fellázadó, férjeiket bábák segítségével megmérgező asszonyok történetét dolgozza fel. A kezdetben békés falusi életet idéző táncok a bűntudat, a félelem, majd a lebukás hatására egyre sötétebbé és feszültebbé válnak. A közösség összetartása megbomlik. A nők egymás ellen fordulnak, a titok napvilágra kerül. Az előadás 16 éven felülieknek ajánlott. A Bekecs Táncszínház esti előadására a nagyszínházi bérletek érvényesek, valamint jegyek válthatók a nagyszínház pénztárában és online az eventim.ro oldalon. A jegyiroda nyitvatartása: keddtől péntekig 12–14 óra között. Foglalás és további információ kérése a 0744-475-147-es telefonszámon lehetséges. Liszt Ferenc Kamarazenekar – Őszi szomszédolásAz Aradi Kamaraszínház ezúton szeretné felhívni a nézők figyelmét egy különleges zenei eseményre is. November 9-én, hétfőn 19 órakor a budapesti Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertet ad az aradi Kultúrpalotában. A Liszt Ferenc Kamarazenekar Őszi szomszédolás koncertsorozata 2026 őszén zajlik, melynek keretében határon túli magyar helyszínekre és magyarországi városokba látogatnak el Várdai István művészeti vezető és Tfirst Péter koncertmester irányításával. A zenekar lenyűgöző múltján túl – amely olyan legendás színpadokat foglal magában, mint a New York-i Carnegie Hall vagy a bécsi Musikverein –, az eseményt a közép-európai térség nagy zeneszerzőinek szentelt program teszi különlegessé.A világ egyik legjelentősebb kamaraegyüttesének koncertje az Aradi Filharmónia Őszi Nemzetközi Zenei Fesztiváljának programjában szerepel.Jegyek válthatók a Filharmónia pénztárában és online a bilete.ro oldalon. Az aradi est műsora: Bartók Béla: Román népi táncokDohnányi Ernő: C-dúr vonószerenád, op. 10Weiner Leó: 1. divertimento, op. 20***Bartók Béla: DivertimentoLiszt Ferenc: 2. és 6. magyar rapszódia (Wolf Péter vonószenekari átiratai). Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
Néptáncszínházi előadások kicsiknek és nagyoknak az Aradi Kamaraszínház műsorán
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/11/02 09:29
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/10/30 11:55
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/10/30 11:21
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/10/30 11:20
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/10/30 11:17
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/10/30 11:16
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/10/30 10:32
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/10/30 10:29
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/10/30 09:30
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/10/30 09:28
