Mongóliában (III.) babu 2023. 12. 13., sze – 16:54 Jelenidő A szerző, Pápai Sarolta Aradon végezte iskolai tanulmányait, a kolozsvári Babeş–Bolyain magyar–angol szakos, a szegedi egyetemen végzett angol bölcsészként. Érdeklődése széleskörű: idegenvezető, drámajáték-vezető, kulturális menedzser. Hivatásának mégis a tanítást tekinti: munkájában kiteljesedni magyar lektorként tudott igazán. A szkopjei (Macedónia) és a sumeni (Bulgária) egyetemeken tanított éveken keresztül, a magyar mint idegennyelv-tanár mesterfokozat megszerzése után jelenleg a Mongol Nemzeti Egyetem magyar vendégoktatója Ulánbátorban, ahol mellesleg olaszt is tanít. A szerző, Pápai Sarolta Aradon végezte iskolai tanulmányait, a kolozsvári Babeş–Bolyain magyar–angol szakos, a szegedi egyetemen végzett angol bölcsészként. Érdeklődése széleskörű: idegenvezető, drámajáték-vezető, kulturális menedzser. Hivatásának mégis a tanítást tekinti: munkájában kiteljesedni magyar lektorként tudott igazán. A szkopjei (Macedónia) és a sumeni (Bulgária) egyetemeken tanított éveken keresztül, a magyar mint idegennyelv-tanár mesterfokozat megszerzése után jelenleg a Mongol Nemzeti Egyetem magyar vendégoktatója Ulánbátorban, ahol mellesleg olaszt is tanít. Ilyenek a mongolok?!Még Mongóliába való érkezésem előtt több, Magyarországon vagy Szlovéniában élő mongollal találkoztam. Első benyomásra nagyon barátságosnak, segítőkészeknek tűntek. Ezt visszajelezték azok a magyarok is, akik rövidebb-hosszabb időt töltöttek ebben az országban. Már alig vártam, hogy végre köztük legyek, és velük együtt éljem meg a hétköznapokat. Még az isztambuli repülőtéren próbáltam felismerni a mongolokat. Alacsony, inkább zömök testalkatú embereket képzeltem el, vágott sötét szemmel és ébenfekete hajjal. Akkor lepődtem meg leginkább, amikor a repülőn megszólított bennünket egy kitűnő magyarsággal beszélő magas, 30 év körüli férfi, akiről kiderült, hogy gyerekkorának egy részét Magyarországon töltötte. Később is találkoztam – főleg a fiatalok körében – magas mongolokkal, de azért általában alacsonyak és átlagos testalkatúak, kövér ember kevés akad közöttük. Nagyon édesek a kisgyerekek, akik a nagy hidegben annyira fel vannak öltöztetve, hogy csak fekete golyószemük világít messzire. A nagyobbak pedig csodálkozva néznek ránk, hisz mi annyira nem hasonlítunk az általuk ismert ’homo sapiens’-re. Ilyenkor integetnek, és büszkén köszönnek ránk, hogy: „Hello”. Az egyetemen is előfordul, hogy megnéznek a hallgatók, de ez nekem kimondottan jólesik. Először élek egy olyan világban, ahol a másságom szó szerint szembetűnő, de nincs mitől tartanom, mert mindenki mosolyogva és érdeklődve „méreget”. Furcsa nekem, hogy itt nem köszönnek egymásnak az emberek, csak ha ismerik egymást. Én, ha beszállok a liftbe vagy bemegyek egy üzletbe, otthoni szokás szerint köszönök (itt „szén béno”), és ők ilyenkor kénytelenek viszonozni. Olyan mongollal ellenben még nem találkoztam, aki rám köszönne ismeretlenül is. Lehet, hogy ez csak a főváros személytelenségének köszönhető, és nem kimondottan a mongolokra jellemző? Üzletekben sem szólnak a vásárlóhoz, hacsak az nem kér segítséget. Sőt a piacon se tukmálják rá az árusok a portékát a vevőre, hanem türelmesen várnak. Még a hideg mínuszokban (-10 és -20 C-fok között) is kint árulják a jak- és kutyabőrből készült téli csizmákat. Vettünk is magunknak belőle – a férjemnek elég nehezen találtunk 42-es méretet, mert náluk a 41-es már nagyon nagy méretnek számít. Nem élnek olyan nagy lábon, mint mi, európaiakA mongol lakosság nagyrészt fiatalokból áll, a lakosság 60%-a 30-35 év közötti, így nagyon meglepő, amikor bankokban vagy akár felelős beosztásokban is szinte ’gyerekekkel’ találkozik az ember. Persze mondhatnánk, hogy ennek sok előnye van társadalmi szinten, de többször ütköztünk problémába a hiányos ismeretek vagy a tapasztalatlanságuk miatt. Mivel az ország csak Oroszországgal és Kínával határos, az idegen nyelvek közül is inkább ezeket használják, amit olykor a koreai és a japán is kiegészít. Az oroszt kötelezően 3 évig, az angolt viszont 7 évig tanulják az iskolában, mégis kevesen beszélik még az egyetemi hallgatók közül is. Egyelőre még a mongol nyelvtudásom nem teszi lehetővé, hogy szót tudjak érteni velük, az viszont már előfordult, hogy magyarul boldogultam.Megtörtént ugyanis már nem egyszer, hogy az utcán mongolok szólítottak le bennünket magyarul. Annyira megörültek, hogy magyarokkal találkozhatnak, hogy lelkesen mesélték: valamikor több évig Magyarországon dolgoztak, és nagyon szerettek ott élni. Sokan azóta nem használták a nyelvet, de nem felejtették el teljesen, és örülnek, ha megszólalhatnak magyarul. Az elmúlt közel húsz évben a Magyarországon diplomázott mongolok (orvosok, pszichológusok, közgazdászok, agrármérnökök stb.) közül sokan folyékonyan beszélik nyelvünket. Büszkék lehetünk rájuk! Csak zárójelben jegyzem meg: vannak olyan mongol és magyar szavak, amelyek közös eredetre vezethetők vissza, de erről majd egy másik alkalommal. A mongolok amellett, hogy kedvesek és barátságosak, talán a nyugalomnak is a mintaképei. Itt nem találkoztunk eddig olyan emberrel, aki ideges lenne vagy felháborodna valami miatt. Türelmesen kivárják a sorukat, ami számukra teljesen természetes. Megérkezésünk után, a munkavállalói engedély megszerzéséhez vérvizsgálatra kellett mennem. Az egyetem külügyi referense elvitt a kórházba, ahol először sorba kellett állnunk, hogy kifizessük a vérvétel díját. A sor legalább 10 percig nem mozdult, eltelt még 10 perc így, én már éreztem a kezdeti idegességet. Ahogy viszont körbenéztem, elszégyelltem magam – rajtam kívül mindenki türelmesen várt vagy beszélgetett a mellette lévő talán vadidegen emberrel. A vérvétel egyébként kézfejből történt (nem karból), ami meglepő volt számomra, de gyors volt és kevésbé fájdalmas.Sokszor azt is észrevesszük a férjemmel, hogy szinte rohanunk az utcán a helyiekhez képest. Ők nyugodtan mennek, mintha sétálnának, s nem akarnának valahova eljutni. Mi pedig az európai rohanó ritmusunkkal csodabogaraknak tűnhetünk. Ezért mostanában azt szoktuk csinálni, hogy amikor felgyorsulunk, és ezt észrevesszük, akkor mongoloknak képzelve magunkat automatikusan lelassulunk.A nyugalom mindenben megmutatkozik: ebéd után ráérnek még beszélgetni, nem rohannak el, a munkában is ráérnek mindent elvégezni. Itt jegyezném meg, hogy szorgalmuk irigylésre méltó. Többször szemtanúja voltam: amikor dolgoznak, akkor teljesen a munkájukra koncentrálnak, és fáradhatatlanul akár órákon keresztül (a nők is) lapátolják a havat, vagy négykézláb súrolják a lépcsőket, és nem látszik rajtuk utálat. Munkájukat a legnagyobb odaadással végzik. Van a magatartásukban egy szolgálat, ami természetes. Talán a türelem, nyugalom, munkaszeretet a buddhista szemléletükből is adódik. Mindenesetre van mit tanulni tőlük.Szeretnek szórakozni, különösen nagy társaságban. Nagyon fontos a család, sokszor szerveznek családi összejöveteleket, ahol órákon keresztül beszélgetnek, nagyokat nevetnek evés és ivás közben. Az italozásnak (itt elsősorban a vodkára gondolok) nagy hagyománya van Mongóliában, de még eddig kevés részeg emberrel találkoztam. Ugyancsak szembetűnő, hogy nagyon ritkán látni cigarettázó mongolt. Minden közintézményben, belső térben tilos a dohányzás. Vannak az utcán dohányzásra kijelölt helyek, buszmegállókhoz hasonlítanak, ott kellemes zene szól, és asztaloknál le lehet ülni. A nagy hidegben nem lehet kellemes, de vállalják. A diákok körében a dohányzás ritkaságszámba meg, az alkoholfogyasztás is tilos. Az egyetem területére alkoholt nem szabad bevinni, így karácsonykor a forralt borunkat sem kóstoltathatom meg a kollégákkal. A bejglit és a mézest viszont annál inkább, mert nagyon szeretik az édességet.Erről majd részletesen a következő alkalommal. Addig is örömteli adventi készülődést kívánok a messzi távolból!Pápai Sarolta Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
