Kálmán-nap az Arta moziban

Kálmán-nap az Arta moziban Takáts D. Ágnes babu 2024. 09. 10., k – 16:54 Arad Kultúra Hajdú Szabolcs legújabb filmjét szeptember 13-án, pénteken 19 órától tűzték műsorra az Arta moziban. A 2013-as Kálmán-nap című magyar filmdrámát ezzel egy időben több romániai településen is vetítik. Hajdú Szabolcs legújabb filmjét szeptember 13-án, pénteken 19 órától tűzték műsorra az Arta moziban. A 2013-as Kálmán-nap című magyar filmdrámát ezzel egy időben több romániai településen is vetítik.A történet szerint Kálmánhoz és Olgához (Hajdu Szabolcs és Tóth Orsi) vendégségbe érkezik Levente és Zita (Szabó Domokos és Földeáki Nóra). A két negyvenes páros Kálmán névnapját készül ünnepelni, de az egyre sűrűsödő koccintások mentén gyorsan felsejlenek a már nehezen titkolható párkapcsolati nehézségek. Hajdu Szabolcs kapcsolati trilógiájának második darabja is a színpadról kerül a filmvászonra. Míg az Ernelláék Farkaséknál című filmben a konfliktusok a gyermeknevelés körül forogtak, a Kálmán-napban az intimitás és a szexualitás hiányából fakadó feszültségek és morális dilemmák kerülnek a középpontba. A történet megtévesztően egyszerű és hétköznapi, amit az apró részletek tesznek lenyűgözővé.A Kálmán-nap producere Hajdu Szabolcs, Prikler Mátyás és Jim Stark. A filmet Hajdu Szabolcs rendezte, a forgatókönyvet és a zenét is ő jegyzi. A Kálmán-nap operatőre Bántó Csaba, vágója Zuzana Cséplő. A film szereplői Hajdu Szabolcs, Tóth Orsolya, Földeáki Nóra, Gelányi Imre és Szabó Domokos.A 71 perces, 2023-as film romániai vetítései eredeti nyelven, román felirattal zajlanak.Az aradi vetítést megelőzően szeptember 12-én 20.30 órától premier előtti vetítés lesz a Győzelem moziban, majd rendszeres vetítések szeptember 13-ától. Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki


Citește articolul complet pe Nyugati Jelen Arad

Alte știri din Nyugati Jelen Arad