Formula–1 – Ocon és Gasly is elhagyná az Alpine-t

Formula–1 – Ocon és Gasly is elhagyná az Alpine-t babu 2024. 01. 16., k – 15:46 Sport A tavalyi év folyamán a francia F–1-es csapat szinte a teljes felsővezetését lecserélte, többek között Otmar Szafnauer, Alan Permane, Nick Fry és Davide Brivio is távozott, ám a hírek szerint ezzel nincs vége, ugyanis az istálló két versenyzője, Esteban Ocon és Pierre Gasly is elhagyná jelenlegi munkaadóját. A tavalyi év folyamán a francia F–1-es csapat szinte a teljes felsővezetését lecserélte, többek között Otmar Szafnauer, Alan Permane, Nick Fry és Davide Brivio is távozott, ám a hírek szerint ezzel nincs vége, ugyanis az istálló két versenyzője, Esteban Ocon és Pierre Gasly is elhagyná jelenlegi munkaadóját.Spanyol sajtóhírek szerint a két francia pilóta külön kérte a menedzsereit, hogy minden ajánlatot hallgassanak meg, mert erősen fontolgatják a távozást.Ocon és Gasly szerződése egyaránt 2024-ig érvényes, azonban a 2025-ös idényben már egy másik csapatnál folytatnák F–1-es karrierjüket, bár még nem tudni, melyik istálló érdeklődne irántuk.Egyelőre úgy tűnik, hogy az F–1 2024-es szezonja változatlan mezőnnyel rajtol el márciusban, a sorozat történetében először fordulhat elő, hogy minden pilóta ugyanannál a csapatnál kezdi meg az idényt. Mindez azért még változhat, mert van rá esély, hogy Sergio Pérez szerződését felbontják a Red Bullnál a szezonrajt előtt.(origo/gphirek) Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki


Citește articolul complet pe Nyugati Jelen Arad

Alte știri din Nyugati Jelen Arad