Fergeteges teltházas előadáson ugrottak a nagybőgőbe A. Odette babu 2024. 10. 28., h – 16:10 Arad Jelenidő Október 26-án, szombaton Kisperegen került sor a Beugrom a nagybőgőbe előadássorozat első előadására, amelyet az RMDSZ Arad Megyei Szervezete az Aradi Kamaraszínház, a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alap támogatásával szervezett. Október 26-án, szombaton Kisperegen került sor a Beugrom a nagybőgőbe előadássorozat első előadására, amelyet az RMDSZ Arad Megyei Szervezete az Aradi Kamaraszínház, a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alap támogatásával szervezett. Az előadáskaraván keretében az Oszvald Marika színművész, Merényi Nikolette magánénekes és Kiszely Zoltán színművész alkotta előadó gárda hét települést jár be Arad megyében vidám, ismert és közkedvelt operett slágerekkel szórakoztatva a nagyérdeműt. A teltházas előadás első szószólójaként Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház Igazgatója üdvözölte a jelenlévőket, pár szóban bemutatta az est során fellépő előadóművészeket. Az igazgató a már negyedik mandátumát megkezdő helyi polgármesternek, Kovács Imrének adta át a szót, aki megköszönve a jelenlévők támogatását a helyhatósági választások során, elmondta, hogy a napokban letette a polgármesteri esküt és mindenkit meghívott a november 9-én a kultúrotthonban tartandó őszi magyar batyus bálra, s jó szórakozást kívánva felkérte Faragó Péter parlamenti képviselőt, hogy szóljon az egybegyűltekhez. „Feltétlenül meg szeretném köszönni mindenkinek, aki június 9-én az önkormányzati és az európai parlamenti választásokon segített és támogatott minket, hitt bennünk, bízott bennünk és megtisztelt a szavazatával. A helyi önkormányzatnak és a polgármester úrnak is szeretném megköszönni, mert sikerült jó eredményt elérni. Megvan az RMDSZ többsége a tanácsban, így mi, peregi magyarok tudjuk vezetni a községet mindenkinek a javára. Bízom benne, hogy eredményes lesz ez a négy év is, az a célunk, hogy fejlesszük településeinket. Élhetőbbé tegyük szülőföldünket, hogy jó legyen itthon élni az Arad megyei magyar településeken. Az idén találkoztunk már azzal a csodálatos kifejezéssel, hogy 2024 egy szuper választási év. Túl vagyunk az első félidőn és jól szerepeltünk, mint Arad megyei magyar közösség. Most vár ránk a második félidő, az elnökválasztás, illetve a parlamenti választás. Nagyon bízom abban, hogy decemberben is mosolyogva fogunk találkozni, mert jól fog szerepelni az erdélyi magyar közösség. Ez azt jelenti, hogy az RMDSZ-nek erős frakciója lesz Bukarestben, ez azt jelenti, hogy kormányképes lesz és valóban bele tudunk szólni az ország dolgaiba is, mert az ország dolgait – tetszik nekünk vagy nem – Bukarestben döntik el. Ott születnek meg a döntések támogatásokról, a nyugdíjrendszerről, az egészségügyi rendszerről; úgy gondolom, ami jelen pillanatban van, azzal elégedettek nem lehetünk és hiszem, hogy az RMDSZ tud ezen változtatni, hogy mindannyiunknak jobb legyen. Az RDMSZ azon is tud változtatni, hogy amikor a közösséget jogaiban támadások érik, meg tudja állítani és ki tudja védeni. Ott kell lennünk Bukarestben, és én számítok minden peregire, nemcsak azokra, akik ma itt vannak, hanem azokra is, akik otthon vannak. Bíztassák szomszédjaikat, ismerőseiket, hogy szánják rá azt a negyed órát és menjenek el szavazni” – köszönte meg a hallgatóság figyelmét a parlamenti képviselő. A felvezető beszédeket a másfél órás, néha poénosan komikus, máskor a színészi játék miatt parádés előadás követte, amely során az előadók saját élettörténetükkel, egy-egy dalhoz fűződő kellemes emlékük elmesélésével tarkították ismert zeneszámokból álló előadásukat. Többek között hallhatták a Hacacáré, a Csudijó, az Egy Duna-parti csónakházban, a Meseautó és az Adj egy édes csókot című dalt. A Gilolo című dalt, amit már Oszvald Marika édesanyja is énekelt valamikor a színpadon, s a művésznő már gyermekként azt mondta édesanyjának, hogy ő is énekelni fogja ezt. A Maga nős ember, vagy boldog című dalt énekelve pedig a közönség sorait végigjárva énekelt a művésznő. Felcsendült a Cintányéros cudar világ, s még mindig csak pár dalt soroltunk fel. Az utolsó dal az előadás névadója a Hajmási Péter, Hajmási Pál című volt, amely végeztével a közönség állva tapsolta meg az előadókat. A fergeteges, főként operettszámokból álló előadást követően egy rövid szünet következett, majd a kisperegi fiatalok néptánc előadással örvendeztették meg a közönséget. Fellépett a Napraforgó Néptánccsoport kis, közepes és nagy csoportja is, akiket szintén vastapssal jutalmazott a közönség, visszahívva őket a színpadra. A Kisperegről útnak indult előadás karaván legközelebbi megállója október 27-én Kisiratoson, november 3-án Nagyiratoson lesz. Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/10/28 14:02
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/10/28 13:59
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/10/28 13:58
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/10/28 13:57
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/10/28 13:57
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/10/28 13:56
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/10/25 13:17
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/10/25 13:01
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/10/25 12:42
