„Ez a nap számunkra örök emlékként marad meg”

„Ez a nap számunkra örök emlékként marad meg” babu 2025. 09. 04., cs – 11:13 Arad Jelenidő Augusztus 30-án a kisiratosi fiatalok felejthetetlen estének lehettek részesei: hosszú évek kihagyása után ismét megrendezték a faluban a 18 évesek bálját, amely régi hagyománynak számít közösségünkben. Együtt léptünk a felnőttkor küszöbére, hogy emléke örökre összekössön bennünket. Hagyományt őrizve, jövőt építve – így váltunk felnőtté Kisiratos szívében. Augusztus 30-án a kisiratosi fiatalok felejthetetlen estének lehettek részesei: hosszú évek kihagyása után ismét megrendezték a faluban a 18 évesek bálját, amely régi hagyománynak számít közösségünkben. Együtt léptünk a felnőttkor küszöbére, hogy emléke örökre összekössön bennünket. Hagyományt őrizve, jövőt építve – így váltunk felnőtté Kisiratos szívében. Egy közös tánc, egy közös emlék – és egy életre szóló összetartozás. Nemcsak felnőtté, hanem közösséggé is váltunk ezen az estén. A múlt hagyományai, a jelen ünnepe és a jövő reményei találkoztak a bálban.A rendezvény ötlete már közel fél évvel korábban megszületett, és attól a pillanattól kezdve nagy lelkesedéssel készültünk a megvalósítására. A felkészülés részeként augusztus elején kezdődtek a táncpróbák, melyeken Erdélyi Kinga tanárnő tanította be számunkra a keringő koreográfiáját. A próbák jó hangulatban teltek, és a közös munka gyümölcseként egy valóban gyönyörű táncot állítottunk össze. A jeles nap délelőttjén a 12 órakor kezdődő hálaadó szentmisét követően indultunk útnak népi ruhába öltözve feldíszített lovas kocsikkal a Roulette zenekar kíséretében. A falu utcáit bejárva minden résztvevő háza előtt megálltunk egy rövid csárdás erejéig, ami nemcsak számunkra, hanem a falubeliek számára is nagy élményt jelentett. Ezt követően finom vacsorát ettünk, amit Szalai Dávid készített nekünk. Az ünnepi est 20 órakor vette kezdetét a kultúrotthonban, ahol bemutattuk a gondosan betanult nyitótáncot. A közönség lelkes tapssal jutalmazta az előadást, majd egy megható pillanat következett: közös tánc a szülővel, az elengedés szimbólumaként. Ezt követően kezdetét vette a bál, amely tánccal, nevetéssel és jókedvvel telt, s amelyre a falu apraja-nagyja ellátogatott. Éjfélkor ünnepi torta és pezsgő került terítékre, amely újabb különleges mozzanata volt az estének. Ezután a tombolasorsolás következett , ahol számos értékes nyeremény talált gazdára. A mulatság olyannyira jól sikerült, hogy hajnal 6 óráig tartott. Szeretnénk köszönetet mondani Erdélyi Kinga tanárnőnek, aki időt és fáradságot nem kímélve, mindössze egy hónap alatt betanította nekünk a nyitótáncot. Köszönet illeti továbbá Máté Lóránt plébános urat az értünk bemutatott szép szentmiséért, mellyel a nap elején útnak indított bennünket. Hálával tartozunk Korondi Józsa Erika polgármester asszonynak a támogatásért, valamint Benedek Sándor tanár úrnak értékes tanácsaiért, amelyek sokat segítettek az előkészületek során. Köszönetünket fejezzük ki a kocsisoknak, akik végigkísértek bennünket a faluban, valamint a Roulette zenekarnak, amiért biztosították a jó hangulatot. Végül, de nem utolsó sorban a legnagyobb köszönettel a szüleinknek tartozunk, akik szívüket-lelküket beleadva mindenben támogattak bennünket. Nélkülük mindez nem valósulhatott volna meg. Ez a nap számunkra örök emlékként marad meg. Nemcsak a tánc és a bál miatt, hanem azért is, mert közösen hoztunk létre valami igazán különlegeset. Ünnepünk nem csupán minket, 18 éveseket köt össze, hanem egész Kisiratos közösségét, amely együtt élte át és őrizte tovább hagyományaink értékét.Szatmári Kata, 18 éves bálozó Hozzászólások Szupercím: Újra megrendezték a 18 évesek bálját Kisiratoson Sliderban megjelenés: Ki


Citește articolul complet pe Nyugati Jelen Arad

Alte știri din Nyugati Jelen Arad