Döntőbe jutott a magyar női kajak négyes

Döntőbe jutott a magyar női kajak négyes magdi 2024. 08. 06., k – 17:20 Sport Első pályáján szépen evezve középfutamba jutott a magyar férfi kajak négyes 500 méteren a párizsi olimpián. Első pályáján szépen evezve középfutamba jutott a magyar férfi kajak négyes 500 méteren a párizsi olimpián.A Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor összeállítású magyar egység a kettőből az első futamba került, a dán és az ukrán négyes közé az ötös pályára. Az első két hely ért közvetlen középfutamot, a többi hajó reményfutamba került.A tavaly, Duisburgban vb-ezüstérmes magyar csapat, amely három éve szinte ugyanebben az összeállításban 7. volt a tokiói játékokon – Kuli helyett Béke Kornél ült akkor a hajóban –, jól kapta el a rajtot, a szerbek mögött minimális hátránnyal végig a második helyen haladt, így legközelebb csütörtökön lesz feladata. Akkor rendezik a középfutamot és a döntőt is. *** A férfiaké után a női program is a kajak négyesek előfutamaival kezdődött a párizsi olimpia gyorsasági kajak-kenu viadalán, ebben a versenyben a magyar egység közvetlenül a csütörtöki fináléba jutott.Ez volt az egyetlen szám kedden, amelyben a középfutamot meg lehetett spórolni, ehhez az első három között kellett végezni.A 500 méteres távon a két futamban öt-öt hajó versenyzett, a Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra összeállítású magyar hajó a másodikba került, míg az elsőben volt a tavalyi világbajnokság három dobogósa. A júniusban Szegeden Európa-bajnok új magyar egység – melyben csak a kétszeres olimpiai bajnok Csipesnek van ötkarikás tapasztalata – lassan jött el a rajtból, sokáig csak a 4. helyen haladt, de aztán fokozatosan felzárkózott, megelőzte az ausztrál és a kínai hajót, s végül a németek mögött másodikként siklott át a célvonalon.Az első futamból az új-zélandi és a spanyol hajó ért el jobb időt.A döntőt csütörtökön (holnap) rendezik. (Forrás: MTI) Pupp N., Fojt S., Csipes T. és Gazsó A. Dóra (j-b) az 500 méteres előfutamban(Fotó: MTI/Kovács Tamás) Hozzászólások Szupercím: Párizs 2024 – Középfutamba jutott a magyar férfi kajak négyes Sliderban megjelenés: Ki


Citește articolul complet pe Nyugati Jelen Arad

Alte știri din Nyugati Jelen Arad