Díjlovagló vk – Tizenhét ország több mint száz lovasa Máriakálnokon

Díjlovagló vk – Tizenhét ország több mint száz lovasa Máriakálnokon magdi 2025. 05. 14., sze – 15:09 Sport Csütörtöktől vasárnapig Máriakálnokon rendezik a jubileumi, tizedik Nemzetközi Díjlovagló Fesztivált és Világkupát. Csütörtöktől vasárnapig Máriakálnokon rendezik a jubileumi, tizedik Nemzetközi Díjlovagló Fesztivált és Világkupát.A négynapos eseményen 17 nemzetből több mint száz lovas 120 lóval vesz részt, köztük harminc magyar is. Komjáthy-Losonczy Anikó főszervező az MTI-nek elmondta, többek között Thaiföldről, Japánból és Ausztráliából is érkeztek lovasok a Mosonmagyaróvár melletti településre.„A világkupában nem lesz magyar induló, mert ezúttal nem mertem bevállalni a versenyzést és a szervezést egyszerre. Az elmúlt években csináltam, de sok volt” – nyilatkozott Komjáthy-Losonczy, aki Dallos Gyula és Ács Róbert után áprilisban harmadik magyarként szerepelhetett a világkupa-sorozat döntőjében. Komjáthy-Losonczy kifejtette, új olimpiai ciklus kezdődött, ezért új párosok álltak össze. Ezen a viadalon a felnőtt indulók minősülést szerezhetnek az augusztusi Eb-re, a korosztályos versenyzők számára pedig nemcsak minősülést lehet szerezni a kontinensviadalokra, hanem egyben ez lesz az első csapatválogató is.A díjlovas elárulta, Dior S nevű lova, mellyel a vk-döntőben szerepelt, már idős, a másik pedig még fiatal, ezért nem szerepel elsődleges céljai között, hogy az új idényben ismét kvalifikálja magát a vk-döntőre. Sokkal inkább az lebeg a szeme előtt, hogy a fiatal lovával a kellő tapasztalat megszerzése után sikerüljön a kvótaszerzés a Los Angeles-i olimpiára.(Forrás: MTI) Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki


Citește articolul complet pe Nyugati Jelen Arad

Alte știri din Nyugati Jelen Arad