Az ágyai közösség őrzi a lángot Bognár Tünde babu 2026. 07. 13., h – 15:26 Arad Jelenidő Július 11-én, szombaton tizenharmadik alkalommal került megrendezésre a néptánctalálkozó az ágyai központban lévő parkban. A délután négy órától kezdődő esemény a megye több településéről és Magyarországról érkezett néptáncosok felvonulásával és csoportos táncával indult, majd a népviseletbe öltözött táncosok és az eseményen részt vevő népes közönség átvonult a park fáinak árnyékába. A fesztiváli hangulatú találkozóra számos büfékocsis és sátoros árus érkezett, akik hagyományos ételeket, édességeket, hideg üdítőket kínáltak. Július 11-én, szombaton tizenharmadik alkalommal került megrendezésre a néptánctalálkozó az ágyai központban lévő parkban. A délután négy órától kezdődő esemény a megye több településéről és Magyarországról érkezett néptáncosok felvonulásával és csoportos táncával indult, majd a népviseletbe öltözött táncosok és az eseményen részt vevő népes közönség átvonult a park fáinak árnyékába. A fesztiváli hangulatú találkozóra számos büfékocsis és sátoros árus érkezett, akik hagyományos ételeket, édességeket, hideg üdítőket kínáltak. Az egybegyűlteket Erdős Márta, a helyi iskola igazgatónője köszöntötte, megköszönve a Pro Ágya Nonprofit Egyesület, az Arad Megyei Kulturális Központ, a helyi önkormányzat és az RMDSZ Arad megyei szervezetének közreműködését az esemény megszervezésében. „A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása. Ez a gondolat tökéletesen kifejezi mai ünnepünk lényegét. A néptánc nem csupán mozdulatok sora, hanem múltunk, kultúránk és közösségünk élő öröksége, amelyet kötelességünk továbbadni gyermekeinknek” – mondta az igazgatónő, majd köszönetet mondott a közösség nevében Zámbori Renáta néptáncoktatónak, amiért három éve elkötelezetten tanítja táncolni az ágyai Tőzike néptánccsoport tagjait. Az eseményan részt vett Faragó Péter kormányfőtitkár-helyettes, Pap Arnold, az RMDSZ ágyai szervezetének elnöke, Ban Ciprian polgármester, Troiac Ioan alpolgármester, Gomoi Dorel projektvezető, Zámbori Renáta néptáncoktató és Szabadi Kristóf. „Nézegettem az esemény programját és láttam, hogy a tizenharmadik találkozónál tartunk, s megdobbant a szívem a gondolatra, hogy eltelt 13 év. Még emlékszem a kezdetekre, amikor Erdős Márta elkezdte szervezni az eseményt, és biztattuk egymást, hogy jó lesz, meg tudjuk csinálni, szükség van az ehhez hasonló találkozókra, és igénylik az emberek az ilyen alkalmakat. Nagyon örülök, hogy immár hagyománnyá vált ez a rendezvény, és évről évre rengeteg néptáncos lép itt fel, sokan jönnek ki megnézni őket, és este buliznak egy jót ebben a szép parkban. Nagyon szépen köszönöm a szervezőknek és mindenkinek, aki tesz azért, hogy az ilyen alkalmak létrejöjjenek, amelyeken össze tud gyűlni a falu, a környék apraja-nagyja. Köszönöm a néptáncosoknak és a felkészítőknek is, hogy foglalkoznak a fiatalokkal. Értéket látnak ebben a tevékenységben, és maguk is értéket teremtenek azzal, hogy megtanítják a fiataloknak a hagyományaink és identitásunk megőrzése szempontjából fontos néptáncot. Kívánom, hogy ez a hagyomány tovább éljen, még sokszor rendezzük meg ezt az eseményt, és mindig legyen itt egy olyan erős közösség, amely megszervezi a találkozókat” – mondta Faragó Péter, jó szórakozást kívánva a jelenlévőknek. A köszöntőket követően Erdős Márta átadta a mikrofont a délután során bemondóként szereplő Pap Antóniának és Hadi-Erdős Máténak, akik sorban színpadra szólították a fellépő tánccsoportokat. Az eseményen részt vevő közel 250 táncost megelőzően elsőként az idei Őszi rózsa népdalvetélkedő három díjazottját, Must Alízt, Kiss Abigélt és Patkány Zoét szólították színpadra, akik népdalokkal nyitották meg a táncelőadások sorát. Utánuk a Kistőzike néptánccsoport népi gyermekjátékokat és sárközi cinegés néptáncot adott elő, majd a közönség cigány táncokat láthatott. Magyar táncokat adtak elő a Ligeti Rózsák, majd színpadra lépett az erdőhegyi iskola néptánccsoportja és a kisperegi Napraforgók néptánccsoport, majd a Tőzike néptánccsoport, akik szederinda néptáncot adtak elő. A magyarországi Újkígyósról a Galiba néptánccsoport lépett fel az ágyai színpadon, majd a Doina Cermeiului néptánccsoport, a Zimándújfalui Csillagvár néptánccsoport és a Szentpáli Szélrózsák néptánccsoport következett. A Tőzike néptánccsoport szatmári táncot mutatott be, végül a zerindi Ibolya néptánccsoport tagjai délalföldi néptáncokat adtak elő, majd a nagyszintyei moderntánccsoport lépett színpadra. A nyolc évvel ezelőtt idősebb táncosokból alakult Vatra Arădeana néptánccsoport fiatalos lendületű néptáncokat és aradi játékokat mutatott be, majd az Ágyai Cinege néptánccsoport két ügyes táncosa lépett színpadra dunántúli ugrósokkal. Az előadások sora a Tőzike néptánccsoport szerb táncelőadásával zárult, de a mulatság távolról sem ért véget, mert a néptáncgála után a jelenlévők örökzöld slágerekre buliztak az MM Pódium előadásában, majd a Sláger Tv énekesei, a Pacsirták szórakoztatták a nagyérdeműt. A szórakozás DJ Duka zenéjére éjfélig a szabadtéri diszkóval folytatódott. Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/07/13 12:08
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/07/13 11:38
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/07/13 11:32
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/07/13 11:31
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/07/13 11:01
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/07/13 10:59
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/07/13 10:57
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/07/13 10:53
