„Amit látok, azt hiszem” – de ez lehet kései bánat is babu 2025. 05. 20., k – 17:29 Arad Hitélet Az emberi filozófia meghatározása szerint, az anyag „tudatunktól függetlenül létező objektív valóság.” Ma a legelfogadottabb elmélet szerint a világegyetem az ősrobbanásban keletkezett kb. 13,8 milliárd évvel ezelőtt. Utána tágulni kezdett, és ez a tágulás ma is folytatódik. „És aki engem vet meg, azt veti meg, aki engem elküldött.”(Lukács 10:16b)Az emberi filozófia meghatározása szerint, az anyag „tudatunktól függetlenül létező objektív valóság.” Ma a legelfogadottabb elmélet szerint a világegyetem az ősrobbanásban keletkezett kb. 13,8 milliárd évvel ezelőtt. Utána tágulni kezdett, és ez a tágulás ma is folytatódik. Van egy létező sötét szellemi lény (Sátán), aki számos tudóst késztet arra, hogy különböző emberi „agyalkodásokkal” tartsa fenn a világmindenség keletkezésének magyarázatát. Heinrich Wilheim Olbers német fizikus 1826-ban matematikailag bizonyított állítása szerint, ha azt feltételezzük, hogy a csillagok a világegyetemben nagy átlagban egyenletesen oszlanak el, továbbá a tér minden irányban végtelen, és nincsenek kitüntetett helyei a mindenségnek, akkor éjszaka is nappali világosság kellene, hogy legyen a csillagok fényétől. Nos, ez a néhány gondolat is érzékelteti, hogy a hazugság atyja teljes erővel megpróbálja kitörölni az emberek agyából az Örökkévaló Isten létezését, akinek tulajdonítható az emberi jólét minden mozzanata. Meg is kapta az ítéletét, ami nem a halálát jelenti, hanem az örök kárhozatot. Ezzel szemben Isten a hívő emberek számára a boldogság útját készítette elő. Nos, a mi boldogságunkat, a Jézus számára nyitott szívünk biztosítja. Kedves nemzettársaim! Isten szavával kettőt lehet tenni: vagy meghallgatni üzenetét, vagy megvetni. Harmadik lehetőség nincs. Már a figyelmetlenség is megvetés. Ha közben máson gondolkodom, már megvetettem, azt, aki szól. Van, aki figyel és hall, de a háta mögé veti, amit hallott. Amiket a hátad mögé vetettél, azok az Igék az ítéletkor utolérnek. Az is megvetés, ha elfelejtem, amit Isten mondott. Hányszor felejtem el parancsait, ígéreteit? Nagyon komolyan mondja Sámuel Saulnak: „Mivel te megvetetted az Úrnak beszédét, az Úr is megvet téged, hogy ne légy király” (1Sám 15, 23b). Nem vagy-e most szomorú azért, mert valamit mondott Isten, és úgy érzed, hogy ezt nem lehet megtenni? Talán szerettél volna megbocsátani valakinek, de szíved keményen ellenállt. Harcoltál valamivel, tudtad, hogy ez Isten akarata, és mégsem tudtad megtenni. A gazdag ifjú is megkérdezte Jézust: mit kell tennie, hogy az üdvösséget elnyerje. Jézus válaszolt is a kérdésére, mégis szomorúan ment el az ifjú, mert szíve hozzá volt kötve a földi dolgokhoz. Az Örökkévaló csodák sorával is bizonyítja hatalmát, szavainak megértésére. A királyok második könyvében olvasunk egy olyan próféta tanítványról, aki fát vág egy folyóparton, amikor váratlanul vízbe esik a baltája feje. Panaszosan mondja Elizeusnak: „Jaj, Uram a fejsze csak kölcsönben volt nálam.” Megmutatja Elizeusnak, hol vesztette el, mire Elizeus levág egy botot, bedobja a vízbe, és ekkor csoda történik, a fejszevas feljön a víz tetejére. Itt körülbelül olyan csoda történik, mint amikor Jézus borrá változtatta a vizet a menyegzőn. Megállapíthatjuk, hogy a mi hatalmas Istenünk számára semmilyen probléma nem túl nagy. Az Ige világosan kimondja: „Minden gondotokat Őreá vessétek, mert néki gondja van reátok” (1 Péter 5:7.)Drága magyar testvéreim! Az Ige világos üzenete: „Bizony, bizony mondom nektek: a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad.” (János 12:24a) Számunkra a körülményeink: a család, a munkahely az a föld, amibe Isten vetett. Nem véletlenül vagyunk ott, ahol vagyunk. Nem véletlenül születtünk abba a családba, amelyikbe beleszülettünk. Mint gabonamag beleestél-e már abba a földbe, ahová Isten vetett? Van olyan ember, aki nem vállalja a földjét. Lázad ellene, mindig úgy érzi, ezt nem lehet kibírni. Ha elégedetlen vagy a földdel, ahová Isten vetett, annyit jelent, nem akarsz belehullani. Sokszor voltak életünkben nagyon nehéz dolgok. Csak addig voltak azok, amíg harcoltunk velük. Jézus, az Istentől küldött gabonamag beleesett abba a földbe, aki én vagyok. De abban, hogy az Úr Jézus látható legyen rajtam keresztül, óriási akadály lehet külső, belső életem. Ahhoz, hogy a gabonamagból élet lehessen, a buroknak rothadni, pusztulni kell. A külső és belső buroknak meg kell semmisülnie. Isten azért vetett így az élő maggal, a benned lakozó Krisztussal körülményeidbe, hogy engedd mindazt elpusztulni, ami akadályozza Jézust abban, hogy látható legyen az életedben. Tudomásul kell venni, hogy lesz egy nagy számonkérés. Onnan tovább, csak két lehetőség van: öröm vagy késői bánat. Az Úr, egy boldog örök országot készít nekünk. Ezt tudva, egy kedves éneknek dallama hatja át szívünket. „Boldog minden ember, ki Istenünknek él, szent kezét, ha fogja, senkitől sem fél. Künn a nagyvilágban, ha dúl is száz viszály, égi fénnyel telt a szív, hol Jézus a király.”Bátkai Sándor Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/05/20 14:21
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/05/20 13:51
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/05/20 13:48
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/05/20 13:44
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/05/20 11:34
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/05/20 11:33
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/05/20 11:29
