A szemtanuk vallomása a bibliai eseményekről!

A szemtanuk vallomása a bibliai eseményekről! babu 2025. 10. 07., k – 15:50 Arad Hitélet A világ leghatalmasabb történelemkönyvét, amely az örökkévalóság jelentős részét tárja elénk Bibliának nevezzük. Alapvető fontosságú tudomásul venni, hogy az Örökkévaló akarata szerint a Szentlélek Isten sugalmazására íródott le minden igazság az emberi világ számára. A múlt sok történéséről tudósít bennünket, de a legfőbb üzenete abban áll, hogy a Teremtő Isten az embert szeretetből, örök életre teremtette. „Az Ige testté lett, és lakozék miközöttünk… mi pedig közelről szemléltük dicsőségét”. (János 1, 14.)A világ leghatalmasabb történelemkönyvét, amely az örökkévalóság jelentős részét tárja elénk Bibliának nevezzük. Alapvető fontosságú tudomásul venni, hogy az Örökkévaló akarata szerint a Szentlélek Isten sugalmazására íródott le minden igazság az emberi világ számára. A múlt sok történéséről tudósít bennünket, de a legfőbb üzenete abban áll, hogy a Teremtő Isten az embert szeretetből, örök életre teremtette. A döbbenetes nagy fordulat akkor következett be, amikor a gonosz angyalfejedelem, a Sátán nyomására az ember visszautasította az engedelmességet Isten szava iránt, és ezzel megjelent a bűn, a tisztán megalkotott földön is. Az elmúlt történelmi idők sok eseményéről tudósít a Biblia, de ami a legjelentősebb számunkra, Isten a bűn okozta pokoli kínoktól menti meg azokat, akik az egyszülött Fiú, Jézus Krisztus véráldozatára való tekintettel elkérik Istentől bűneik bocsánatát. Ez a Biblia legjelentősebb üzenete, amit az evangéliumokban örökít meg számunkra a Szentírás. Az Ige ótestamentumi része már számos előrejelzést, prófétálást tartalmaz a megváltó földre jöttéről, de a legrészletesebb leírást az Újtestamentumban találjuk, ahol a szemtanuk szólnak Jézus látható cselekedeteiről, tanításáról, csodáiról. A jeles evangélista, Lukács beszámol arról, hogy Isten elküldte Zakariás főpaphoz angyalát, aki révén bejelentette neki, hogy felesége fiat fog szülni nekik. Bár Zakariás egy kissé kétkedve fogadta a hírt idős korukra való tekintettel, az angyal bátorította: „Ne félj, Zakariás, mert Isten meghallgatta az imádságodat! Feleséged fiút fog szülni neked, akit nevezz Jánosnak”! Feladata az volt, hogy Jézus előhírnöke legyen, a népet megtérésre szólítsa fel, és idézte nekik az Ézsaiás próféta könyvében található előrejelzést: „Egy hang kiált a pusztában: Készítsetek utat az Örökkévalónak, egyengessétek ösvényeit, töltsetek fel minden völgyet, lapítsátok le a dombokat és hegyeket, egyengessétek ki a görbe ösvényeket, simítsátok el a göröngyöket, hogy mindenki meglássa az Istentől származó üdvösséget”! Ekkor az emberek tömegesen mentek Bemerítő Jánoshoz, hogy tanítása szerint bemerítkezzenek. Egy napon eljött Jézus Galileából a Jordán folyóhoz, hogy János Őt is bemerítse. János ekkor tiltakozott: „Nekem kellene általad bemerítkeznem, mégis te jössz énhozzám”? Jézus válaszában ezt mondta neki: „Engedj most, mert így illik nekünk minden igazságot betöltenünk. Ekkor engedett néki”.  Jézus megkeresztelkedése után csodálatos események következtek: amint kilépett a vízből az egek megnyilatkoztak neki és látta az Istennek Lelkét alájönni mintegy galambot és Ő reá szállani, s közben egy égi hang jól hallhatóan ezt mondta: „Imé az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm”!Kedves nemzettársaim! Az abszolút nyilvánvaló, hogy „hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni”! Ahogy az Ige fogalmaz: Maga a Messiás Jézus Krisztus azzal indokolta meg kérését Bemerítő János fele a megkeresztelkedése alkalmával: „engedj most, mert így illik nekünk, hogy miden igazságot betöltsünk”! Jézus tehát a bemerítkezést igazságnak nevezte. Másik Biblia-fordításban a mondat úgy van megörökítve: „Meg kell tennünk mindazt, amit Isten kíván”! Végül is teljesen igaz, amit az Ige rólunk mond: „Mert kegyelemből van üdvösségetek, hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez”. (Ef. 2, 8.) Amikor pedig megtudta Jézus, hogy a farizeusok meghallották, hogy Ő több tanítványt szerez mint János, elhagyta Júdeát, és elment Galileába. Útja Galilea felé Szamárián keresztül vezetett. Ez önmagában is szokatlan volt, hiszen a zsidók és a szamaritánusok évszázadok óta ellenséges viszonyban álltak egymással. Délidőben, amíg tanítványai elmentek élelmet vásárolni, Jézus megállt egy kútnál, amelyet Jákób kútjának neveztek. Ekkor érkezett meg egy szamáriai asszony, hogy vizet merítsen. Az asszony életvitele miatt szokatlan időben érkezett a kúthoz, hogy ne találkozzon senkivel. Jézus megszólította: „Adj innom”! Az asszony erősen meglepődött, és így válaszolt: „Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én szamáriai vagyok”? Jézus ekkor elmondta, ha az asszony ismerné, kivel beszél, inkább ő kérne tőle vizet, de nem akármilyet, hanem élő vizet, amely örök életet ad. Az asszony először szó szerint értelmezte Jézus szavait, és arra gondolt, hogy Jézus talán valami különleges forrásról beszél, és kíváncsian kérdezte: „Uram merítőedényed sincs, a kút mély, honnan vennéd az elő vizet”? (János ev. 4, 11.)Drága magyar testvéreim! A beszélgetés következő szakaszában Jézus feltárta az asszony életének teljes múltját, aki megdöbbenve rájött, hogy Jézus ismeri életének minden titkát. Ez azonban nem elutasításhoz vezetett, hanem felismeréshez és megtéréshez. Ekkor a nő vallási kérdést tett fel: hol kell imádni Istent, Jeruzsálemben, vagy a Garizim hegyén? Jézus válasza ismét forradalmi volt: „Eljön az óra és az most van, amikor Isten igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres”! (János ev. 4, 23.) A beszélgetés végén az asszony elmondta: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön kijelent nekünk mindent”. Jézus ekkor kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek”! Ez a hír az asszony életének fordulópontja volt. Hátrahagyta vizeskorsóját, visszasietett a városba, hogy elmondja az embereknek, kit talált a kútnál. Az ő tanúságtétele révén sok szamaritánus hitt Jézusban. Kedves magyar testvéreim, higgyük el, amit a szem- és fültanú, a tanítvány János látott Jézus csodáiban: „Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban”! (1 János 5, 12.) Nem megtévesztés, hanem teljes valóság! Áldja meg Isten népünket, hogy szívből énekelhessük: „Minden-minden nékem Jézus, oktató és segítő, nagy kegyes szeretetével minden jóval ellát Ő. Bármi rémít, bármi támad, biztos menhelyem van Nálad. Jobbat lelkem nem kívánhat, Te vagy nékem mindenem”!Bátkai Sándor Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki


Citește articolul complet pe Nyugati Jelen Arad

Alte știri din Nyugati Jelen Arad