A PBMET évi konferenciája Ujj János babu 2024. 09. 09., h – 16:25 Arad Jelenidő Szeptember 6-án és 7-én Nagyszalontán tartotta meg sorrendben 29. évi konferenciáját a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság. Az eseményről betegsége miatt először maradt távol Dukrét Géza, az egyesület alapításának a kezdeményezője és elnöke. Távollétében az esemény szervezését és levezetését Mihálka Nándor alelnök vállalta magára. Szeptember 6-án és 7-én Nagyszalontán tartotta meg sorrendben 29. évi konferenciáját a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság. Az eseményről betegsége miatt először maradt távol Dukrét Géza, az egyesület alapításának a kezdeményezője és elnöke. Távollétében az esemény szervezését és levezetését Mihálka Nándor alelnök vállalta magára. A konferencia résztvevőit köszöntötte a város polgármestere, valamint a társasággal partneri viszonyban lévő hazai és anyaországi szervezetek egy-egy képviselője is. Mint minden évben, ezúttal is átadták a társaság vezetősége által odaítélt Fényes Elek-díjakat. Idén a díjat Tőkés László, Nagyszalonta polgármestere, Debreceni Dropán Béla budapesti történész és Bélfenyéri Tamás fugyivásárhelyi helytörténész vehette át. A rendezvényen fellépett Meleg Vilmos színművész A plenáris ülésen a helyi Arany János Múzeum két kutatója, Gali Boglárka és Czégé Réka, valamint Ottohal Ottó, az Arany János Líceum történelemtanára olvasott fel értekezést a település helytörténetéből. A délutáni ülés előtt a konferencia résztvevői megkoszorúzták a város két nagy szülötte, Arany János költő és Kulin György csillagász szobrát, illetve Dánielisz Endre tanár, író lakóházán az ott leleplezett emléktábláts. Arany János életének és hagyatékának jeles kutatója az 1950-es években Aradon, a magyar tanítóképzőben oktatott, majd Nagyszalontán lett az Arany János Múzeum igazgatója. Egy Arany János-vándorkiállításának a megnyitását (közreműködött Gali Teréz és Gali Boglárka) követően került sor a közgyűlésre, amelynek egyik legfontosabb pontja a tisztújítás lett volna. Hosszas vitát követően végül a közgyűlés megszavazta egy négytagú, a társaság legfiatalabb tagjaiból álló Kezdeményező Bizottság létrehozását, hogy a jövő tavasszal tartandó közgyűlés elé terjesszék az új alapszabály-tervezetet, s akkor kerüljön sor az új vezetőség megválasztására. A péntek délutáni és szombaton egész nap tartott üléseken összesen 16 tudományos közlés hangzott el. Ezek között hatot régiónk helytörténészei tartották: hárman Aradról (Olasz Angéla, Berecz Gábor, Ujj János), egy-egy Borosjenőből (dr. Vajda Sándor), Borossebesből (Deák József), illetve Temesvárról (Tácsi Erika). A vasárnapi tanulmányi kiránduláson a résztvevők Békés megye kastélyait látogatták meg. Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/06 13:51
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/06 13:49
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/06 13:31
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/06 13:21
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/06 13:20
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/06 13:17
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/06 12:57
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/06 12:56
