A nagypiac átépítése kilátástalan helyzetbe hozta a környező vállalkozásokat Balta János babu 2024. 02. 26., h – 16:32 Arad Jelenidő Pénteken tartotta meg az elmúlt évre vonatkozó kiértékelő közgyűlését az Aradi Vállalkozói Központ. A mintegy 10 vállalkozót az elnök, dr. Túsz Ferenc egyetemi tanár köszöntötte, majd kitért az elmúlt évi programoknak a kiértékelésére. Pénteken tartotta meg az elmúlt évre vonatkozó kiértékelő közgyűlését az Aradi Vállalkozói Központ. A mintegy 10 vállalkozót az elnök, dr. Túsz Ferenc egyetemi tanár köszöntötte, majd kitért az elmúlt évi programoknak a kiértékelésére. Megemlítette a Horváth Imre nagygazda farmján megszervezett, horgászversennyel egybekötött találkozót. Vállalkozói találkozót terveztek a Hármas-szigeten is, csakhogy a Maros nyár eleji magas árhulláma elvitte az oda vezető hidat. A pénteki megbeszélésen az is kiderült, hogy a vállalkozók többsége, főként a termelők anyagi szempontból is boldogultak, a kereskedelemben azonban gondok jelentkeztek. Szóba került az aradi nagypiac teljes átépítése, amiről még most sem lehet pontosan tudni, hogy a megyeközpont vezetősége mit akar vele kezdeni. Az viszont már megmutatkozik, hogy a néhai Forray, manapság Mețianu utca vállalkozóit teljesen kikapcsolta a forgalomból, kilátástalan helyzetbe hozta a vállalkozásaikat. Ami a nemzetközi kapcsolatokat illeti, a szegedi Fidelitas kapcsolat-felvételi szándékból megkereste az Aradi Vállalkozói Központot. A két intézmény vezetősége abban egyezett meg, hogy az aradiak meghívására, itt beszélik meg az együttműködés lehetőségeit.A több mint kétórás megbeszélés végén, dr. Túsz Ferenc elnök a jelenlévő tagokat meghívta egy fatányéros, sültekből, zöldségfélékből összeállított vacsorára. Hozzászólások Szupercím: Évértékelő az Aradi Vállalkozói Központnál Sliderban megjelenés: Ki
A nagypiac átépítése kilátástalan helyzetbe hozta a környező vállalkozásokat
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/26 14:32
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/26 14:08
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/26 14:06
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/26 14:04
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/26 14:03
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/26 14:03
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/26 12:47
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/23 14:59
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/23 14:57
